A Stockholm-szindróma hatásai a politikai színtéren

Amikor az elnyomottak azonosulnak elnyomóikkal

A Stockholm-szindróma egy olyan pszichológiai jelenség, amely a túszok és fogvatartóik közötti érzelmi kötődést írja le. E jelenség nevét az 1973-as stockholmi bankrablás eseményeiről kapta, amikor a túszok érzelmileg kötődni kezdtek fogva tartóikhoz, és a szabadulásuk után is igyekeztek őket megvédeni [11]. Azóta a fogalom túllépett az eredeti értelmezésén, és a politikai elemzés fontos metaforájává vált, segítve annak megértését, miként képes egy társadalom – vagy annak egyes csoportjai – internalizálni a kényszerítő narratívákat, még akkor is, ha azok nyilvánvalóan ellentétesek az egyének érdekeivel.

Internalizálni a kényszerítő narratívákat azt jelenti, hogy az egyén vagy a közösség olyan külsőleg irányított történeteket, értelmezési kereteket és propagandát fogad el és tesz a saját nézetrendszerének részévé, amelyek eredetileg külső nyomás vagy kényszer hatására alakultak ki. Ezáltal a külső narratívák belső meggyőződésekké válnak, és az emberek kritika nélkül kezdhetik követni azokat.

E jelenség mögött meghúzódik a kognitív disszonancia fogalma, amely arra utal, hogy az emberek megpróbálják csökkenteni a két, egymással ellentétes nézet között fellépő belső feszültséget. A politikai manipuláció, a hosszan tartó elnyomás, valamint a narratívák folyamatos erősítése következtében a kiszolgáltatott csoportok végül átveszik az elnyomó által diktált értékrendet és világlátást, ami hosszú távon jelentős hatással van a politikai döntéshozatalra és a társadalmi kohézióra.

A Stockholm-szindróma megnyilvánulása a magyar politikában

Az ellenzék kihívásai

Ahogyan Lendvai Ildikó is megfogalmazta, az ellenzéket két fő veszély fenyegeti: a változássorozat lehetetlensége, illetve a legyőzött státuszukhoz kapcsolódó kritikák elfogadása. A politikai Stockholm-szindróma ebben az összefüggésben abban nyilvánul meg, hogy az ellenzéki erők – ahelyett, hogy határozottan szembeszállnának az elnyomó narratívákkal – gyakran internalizálják rájuk irányuló kritikákat. Bretter Zoltán filozófus-politológus a jelenséget „a Stockholm-szindróma sújtotta társadalom és a NER csapdájának” nevezte [8]. Az ilyen belső kompromisszumok nem csupán a politikai ellenállás gyengülését idézik elő, hanem a rendszer stabilitását is megerősítik, hiszen ezzel további alapon tartják fenn az elnyomó narratívát.

A társadalom kollektív Stockholm-szindrómája

A magyar társadalom bizonyos rétegeiben megfigyelhető, hogy sokan a kormányzó hatalmat támogatják, még akkor is, ha annak döntései első ránézésre ellentétesnek tűnnek az egyéni és közösségi érdekeikkel. A kollektív Stockholm-szindróma megjelenése azt jelzi, hogy a társadalom tagjai – ahelyett, hogy kritikusan vizsgálnák az aktuális politikai helyzetet – elfogadják azokat az értékrendeket, amelyeket az elnyomó erők évtizedek alatt beültettek a köztudatba. Megfigyelések szerint „itt van pár millió ember, aki sem az anyagi helyzetének romlását, sem a liberális demokráciák jogi és morális alapjainak lebontását, sem a hatalom túlkapásait nem kéri számon, hanem elfogadja a tekintélyuralmi államot” [8]. Ez a mentalitás nem csupán politikai engedékenységet jelent, hanem mélyen gyökerező pszichológiai függőséget is tükröz, mely a történelmi és kulturális örökségen keresztül épült be az egyének gondolkodásába.

Az önkormányzatok és a hatalom viszonyának dinamikája

A politikai Stockholm-szindróma nemcsak az egyéni szinten jelenik meg, hanem az állami és önkormányzati viszonyokban is. Magyarországon az önkormányzatok folyamatos pénzügyi források elvonása ellenére is igyekeznek ellátni alapvető feladataikat, ami ismételten a kiszolgáltatottságukat erősíti. A helyi közigazgatási egységek, melyek közvetlenül képviselik a lakosság érdekeit, nem rendelkeznek elegendő autonómiával ahhoz, hogy teljesen függetlenedjenek a központi hatalomtól. Mint azt a forrás is hangsúlyozza: „A helyi önkormányzatok állami feladatokat végeznek, így a támogatás kifejezés félrevezető, az nem kormányzati ‘kegy’, hanem alkotmányban rögzített kötelezettség” [4]. Ez a struktúra nemcsak gazdasági, hanem mély politikai függőséget is szül, amely hosszú távon veszélyeztetheti a demokratikus decentralizációt és a helyi önrendelkezést.

A Stockholm-szindróma nemzetközi dimenziói

Politikai dinamikák Dél-Ázsiában

A geopolitikai viszonyok rávilágítanak arra, hogy a Stockholm-szindróma nem csupán egy belső politikai jelenség. Dél-Ázsiában, különösen Indiával kapcsolatos kérdésekben, a kisebb országok politikai elitjei gyakran nem képesek elszakadni a nagyhatalmi felfogástól. Bangladesben – annak ellenére, hogy a politikai vezetők kritikusan viszonyulnak Indiához – az ország elitje mégis nem tud elvonatkoztatni attól a mélyen gyökerező ténnyel, miszerint India meghatározó regionális hatalom. Ez a kettősség jól példázza a Stockholm-szindróma jelenségét a nemzetközi kapcsolatokban is [2]. A geopolitikai szabályok és a regionális függőségek következtében a politikai diskurzus nem csupán gazdasági, hanem pszichológiai és ideológiai szempontból is meghatározottá válik.

Választói attitűdök és a politikai vezetők kultusza

A választói magatartásban megjelenő lojalitás, illetve a politikai személyi kultusz szintén a politikai Stockholm-szindróma fontos mutatói közé tartoznak. Olyan vezetők – mint Robert Fico Szlovákiában vagy Orbán Viktor Magyarországon – erős és meghatározó személyiségekké váltak, akikkel a szavazók érzelmileg azonosulnak. Ez a fajta azonosulás egyfajta pszichológiai védőréteget képez, amely megnehezíti az alternatív politikai narratívák elfogadását, még akkor is, ha azok a társadalom érdekeit jobban szolgálnák [9]. Elemzők szerint hasonló jelenség figyelhető meg az Egyesült Királyságban is, ahol a konzervatívokra való szavazás ugyancsak a Stockholm-szindróma hatásmechanizmusát tükrözi, mivel a választók mentálisan szövetséget alkotnak a hatalom képviselőivel [5].

A COVID-19 és a politikai vezetők megújult szerepe

A COVID-19 járvány új kihívások elé állította a politikai vezetőket, és jelentős mértékben átalakította szerepüket. A helyzet kezelésére tett intézkedéseik és kommunikációjuk nemcsak az egészségügyi válság kezelésére, hanem az állampolgárok biztonságérzetének biztosítására és a politikai stabilitás fenntartására is irányult. Ebben a kontextusban megfigyelhetők bizonyos társadalmi és pszichológiai jelenségek, amelyek a politikai hatalomgyakorlás új dimenziójára világítanak rá. [7].

A vezetők új szerepe

A politikai Stockholm-szindróma egy olyan jelenség, ahol a polgárok a politikai vezetőkhöz való kötődésüket intenzívebbé teszik egy válsághelyzetben. A COVID-19 nyomán a politikai vezetők – például Nicola Sturgeon vagy Boris Johnson – szinte állandó média-megjelenéseikkel váltak a válságkezelés „arcává”. Az emberek által beléjük helyezett bizalom hosszú távon még akkor is fennmaradhatott, amikor a szabadságjogok jelentős korlátozására kényszerültek.

A jelenség főbb összetevői:

1. Folyamatos jelenlét a médiában: A vezetők rendszeresen kommunikálták a vírushelyzettel kapcsolatos információkat, amely pszichológiai értelemben egy „védelmező szerep” kialakulását támogatta.
2. Kontroll és biztonságérzet: Az állami beavatkozást kezdetben az egészségügyi helyzettel magyarázták, de ennek kiterjesztése a mindennapi élet más aspektusaira politikai kontrollként is értelmezhető.
3. Normák újradefiniálása: Az állami beavatkozások elfogadottá váltak, ahogy a járvány új „normalitást” teremtett.

A szabadság és kontroll kérdése

A korlátozó intézkedések, mint például kijárási tilalmak, gyülekezési korlátozások és a személyes szabadságjogok egyéb csorbulásai, kezdetben a közösségi érdekeket szolgálták. Azonban ezek az intézkedések felvetették a kérdést: hol húzódik meg a határ az indokolt védelmi lépések és a politikai értelemben vett hatalommal való visszaélés között?

Politikai elnyomás lehetősége:

• Egy válsághelyzet során a vezetők képesek megerősíteni hatalmi pozícióikat, így hosszabb távon fennállhat a veszélye annak, hogy a válság során kialakított kontrollmechanizmusok tartósakká válnak.
• Az emberek alkalmazkodása a szabadságjogok csökkentéséhez megnyithatja az utat az autoriter politikai berendezkedés irányába, ha nincs megfelelő fék és ellensúly.

Kritikus tisztánlátás szükségessége

A járvány rámutatott a politikai vezetés felelősségére: a válsághelyzetekben hozott döntések nemcsak rövid távú hatásokkal járnak, hanem hosszabb távú pszichológiai és politikai mintázatokat is kialakítanak. Fontos, hogy a társadalom képes legyen különbséget tenni az ideiglenes intézkedések és a politikai hatalom megszilárdítása között.

A politikai Stockholm-szindróma következményei

A politikai Stockholm-szindróma egyik legveszélyesebb következménye, hogy gátolja a demokratikus fejlődést. Az elnyomó narratívák internalizálása csökkenti a társadalom kritikai és önreflexív képességét, így nehezebbé válik a hatékony ellenállás. „A demokrácia leépítésének van egy lefelé futó spirálja; az emberek egyre inkább szűkölni fognak a demokratikus jogok terén, és a demokratikus intézmények még inkább ki fognak ürülni” [13]. Amikor a polgárok nem képesek objektíven szemlélni saját helyzetüket, és az elnyomó érvelést saját érdeküknek tekintik, a politikai változás rendkívül nehézzé válik, így a rendszer saját hibáival tovább erősödik.

Ez a jelenség jól magyarázza azt a látszólagos paradoxont a magyar politikai életben, miszerint annak ellenére, hogy több intézkedés nyilvánvalóan az emberek érdekei ellen hat, nem alakul ki jelentős társadalmi ellenállás. A politikai tudatosság hiánya, az önkritikus gondolkodás elmaradása, valamint a rendszeres információáramlás manipulálása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az elnyomottak tudatalatti módon azonosuljanak az elnyomó narratívákkal.

Zárszó: Merre tovább?

A Stockholm-szindróma a politikai színtéren egy komplex metaforává vált, amely lehetőséget ad a hatalmi viszonyok, a társadalmi identitás és a belső pszichológiai mechanizmusok mélyreható megértésére. Legyen szó ellenzéki pártokról, választókról vagy nemzetközi erőviszonyokról, az alapvető mechanizmus ugyanaz: a kiszolgáltatott fél azonosul abban a hatalomban, amely kezdetben elnyomóként lépett fel.

A jelenség felismerése és tudatosítása különösen fontos mind a politikai döntéshozók, mind a civil társadalom számára. Ahhoz, hogy hatékony válaszokat lehessen kidolgozni a megszokott, elnyomó narratívákkal szemben, elengedhetetlen a politikai kommunikáció átláthatóságának növelése, a kritikai gondolkodás megerősítése, valamint a társadalmi önrendelkezés előmozdítása. Csak így lehet megalapozni és fenntartani a demokrácia újjáéledését, illetve annak fejlődő tendenciáit.

• 11 – HVG: Az ellenzék Stockholm-szindrómája
• 2 – The Daily Star: The Stockholm Syndrome in South Asian Politics
• 3 – HVG Blog: A Stockholm-szindrómás ország
• 4 – Szeged: Az önkormányzatok kivéreztetése és a Stockholm-szindróma
• 5 – Byline Times: Why Voting for the Tories is Political Stockholm Syndrome
• 6 – 24.hu: A Fidesz siker kulcsa a Stockholm-szindróma
• 7 – UnHerd: The Overlooked Election Factor: Stockholm Syndrome
• 8 – Magyar Hang: Bretter Zoltán a Budapest-szindrómás társadalomról
• 9 – Új Szó: Stockholm-szindróma
• 10 – Politico: The Stockholm Syndrome in Politics
• 13 – Zsurpubi: A magyar demokrácia elrablása és a kollektív Stockholm-szindróma